🦋 Pillangó Hatás Dajával
30 kilót már leadtam. 30 még előttem áll.
És most először: minden, amit én csinálok, amit kipróbálok, ami működik – az mostantól elérhető számodra is.
Ez a program nem csak arról szól, hogy lefogyj.
Ez arról szól, hogy újjászüless.
Hogy együtt, lépésről lépésre, pillangóvá váljunk.
Akik velem együtt segítenek téged is ès engem is a teljes átalakulásban.
Pierre
Pierre – a testem mestere, a háttérzseni
Szakember, coach, aki nemcsak a táplálkozásban és az életmódban tartja a kezed, hanem a sérülések szakértője is.
Ő segített nekem felépülni egy komoly sérülésből – amikor alig bírtam 2 percet sétálni a futópadon.
Ma már órákat sétálok, túrázok, futok – fájdalom és sérülés nélkül.
Ez nemcsak fogyás – hanem visszatérés az erőmhöz. Ha csatlakozol most neked is segít. Velem együtt fog fözni, közös edzèsek stb!
Èvi
A nővérem – 4 gyermek után bomba formában
Személyi edző, akinek élő edzései nemcsak a testedet, de az önbizalmadat is formálják igazi szülès utàni motiváciot ad neked majd a programon belül! Ha ö eltudja èrni az álom alakját mint egyedülálló anyuka 4 gyermek mellett akkor te is !
Valódi, hétköznapi hős – akiből sugárzik az erő és szeretet.
Miért most sikerült? Mert végre belül kezdtem el dolgozni.
Nem egy újabb diéta vagy edzésterv hozott el idáig.
Hanem az, hogy végre leástam mélyre.
Elkezdtem megérteni, miért menekültem az ételbe. Miért nem hittem el, hogy megérdemlem a változást.
És igen, ma már 30 kg-mal könnyebb vagyok, de a legnagyobb súly, amit letettem, a lelki teher volt.
Mit kapsz tőlem személyesen ebben a programban?
🦋Őszinte, nyers és valóságos megosztásokat az utamról – hol tartok most, mi működik nekem, mi nem
🦋 Napi / heti üzeneteket, ahol átadom a gondolataimat, felismeréseimet, motivációmat
🦋 Belső munka anyagokat – kérdések, amiket magamnak is feltettem, gyakorlatok, amik valóban elindították a gyógyulást
🦋 Feminine Energy – visszakapcsolódás az igazi nőiességedhez, bizalomhoz, áramláshoz, lágy, mégis erőteljes energiához
🦋 Önbizalomépítés belülről kifelé – nem azért, mert lefogytál, hanem azért, mert végre meglátod magadban azt, amit eddig nem mertél
Ez nem csak fogyás. Ez önfelfedezés.
Ez a program arról szól, hogy visszatérj önmagadhoz.
Hogy ne csak kevesebb legyél, hanem több – minden szinten.
Én már úton vagyok. Most jössz te.
Csatlakozz hozzám, és mutatom az utat 🦋 Repüljünk együtt
Mit kapsz a tagsággal?
Annyi programot próbáltam, annyiszor kezdtem újra…De sosem volt benne minden egy helyen.Nem volt meg az érzelmi támogatás, a szakmai háttér, a közösség.Most viszont mindez ott van. Ezért hoztam létre ezt NEKED – mert tudom, milyen érzés elveszni… és azt is, milyen érzés végre megtalálni magad.
Èlő edzèsek
Otthon együtt èlőben, Videos edzès tippek, heti edzès Èvi-vel èlőben! Heti edzèsek velem ès Pierre-el
Receptötletek
Élő főzések, receptötletek és Q&A Pierre-rel – a férfi, aki mellettem volt minden lépésnél
Heti struktúra
célkitűzések, mini kihívások, heti fókusz, belső munka, önszeretet, Daja Rutinja , tippek stb
Exkluzív extrák:
+ Nyeremènyjátèkok
EXTRA MEGLEPETÉS AZ ELSŐKNEK
Szeretném igazán közel engedni azokat, akik először csatlakoznak hozzám ezen az úton. Épp ezért…
🦋Az első regisztrálók közül 3 embert kiválasztok, és személyes 1:1 hívást nyer velem.
Csak Te és én. Kérdezhetsz bármit, mesélhetsz, dumálunk.
Legyél az egyik szerencsés nyertes!